Idézetek a sajtóból

"Íme egy szokatlan regény, mind az író pályafutásában, mind a spanyol irodalomban. Mert szokatlan, hogy egy író ideát a kolumbiai őserdőt választja regénye helyszínéül, a kábítószer-kereskedelem, az örökös erőszak, a gerillák és a hadsereg között zajló összecsapások fenyegetésében élő világot, s még szokatlanabb, hogy ilyen tömören, ilyen magas színvonalon tegye, ahogy Nuria Amatnak sikerült A kokainkirálynőben. (...)
Kiváló regény; nyomor és erőszak, igazságtalanság sújtotta páriák és szegény emberek küzdelmes sorsáról szól, és legalább olyan mértékű érzékenységet rejt, mint amilyen gazdag narratív eszköztárat. Igazi irodalom."

"Akárha Marguerite Duras írta volna újra az Örvényt. (...)
A kokainkirálynő marginális, ám döntő változást kínál: az ember azt hiszi, egyedül van, pedig élő és halott asszonyok, fekete és fehér asszonyok, indiánok, nagynénik, unokahúgok veszik körül – köztük maga Amerika királynője is, aki nem más, mint egy halálfej, amelyet egy kosárban visznek. És amint az lenni szokott, az asszonyok végül mindent megoldanak egymás között, e Kurz holtteste fölött, akit a kíváncsisága ölt meg."

"Saját univerzumot teremteni képes elbeszélő, melyen keresztül fölismerhetik az olvasói, akik beleássák magukat a műveibe, és örömüket lelik bennük. (...)
Ez a regény is bizonyság egyéni elbeszélői hangjára: az eltalált hangnem, ami a kiabálás közepette is hallatszik, annak köszönhetően, hogy szeretettel és tisztelettel viszonyul a szóhoz."

"A kokainkirálynő rendkívüli regény, távol áll tőle minden közhely, amitől általában oly suta az európai ember trópusra vetett pillantása. Különös és kellemesen megdöbbentő: a külföldi szem pillantása tükörré változik a tulajdon nyomorunk előtt. Itt a trópus nem helyszín, nem is díszlet. Akárcsak Joseph Conradnál, A sötétség mélyén című regényben, a trópus a tragédia szövetségese."

Amat prózája változatos képek, rejtélyes aforizmák, irodalmi utalások összessége, s az eredmény egyszerre hirtelen erejű és kifinomult, ábrándos és kegyetlen világ. (...)
Az őserdei és szophoklészi tragédia egyik főszereplője az eső. A másik az erőszak, a harmadik a magány. Mario Vargas Llosa regénye, A Zöld Palota (Magvető, 1974) jut róla eszembe, és Carpentier monumentális természetleírásai, de Faulkner, Juan Rulfo és Onetti is... A kokainkirálynő méltó mű az említett elődökhöz.