"Elkészült és nyilvánosságra hozza az úgynevezett magyar kulturális stratégia munkaanyagát, illetve az azt megalapozó átfogó felmérésekről szóló első kiadványokat a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma - számolt be Hiller István, a tárca vezetője kedden. A miniszter a magyar kultúra külföldi bemutatását és a külföldi hazai fogadását, a kulturális beruházásokat és az infrastrukturális hálózat fejlesztését, továbbá a kultúrához való hozzáférés biztosítását, az esélykülönbségek mérséklését jelölte meg a kulturális politika fő irányaiként."

A külföldi szépirodalom (és esszéirodalom) magyarországi megjelentetését véleményem szerint egyetlen szempont vezérelheti: a minőség. Olyan művet fordítsunk le magyarra, amely hazájában elismerést aratott, amely hozzátesz valamit a magyar kultúrához, amely közelebb hozza a magyar olvasóhoz az adott ország kultúráját, és amely nélkül szegényebb lenne az érdeklődő magyar olvasó, és közvetetten a magyar irodalom. Tudom, hogy a jelenlegi kiadói gyakorlatban is egyetlen szempont uralkodik szinte: az eladhatóság. Csakhogy ez piaci szempont, nem szabad ennek alárendelni a minőséget. Bennem morális kérdésként merül fel, hogy szabad-e megfosztanunk akár ötszáz embert is attól, hogy tegyük fel, a hozzá legközelebb eső közkönyvtárból kikölcsönözve elolvashassa azt a külföldi művet, amelyet Romániában, mondjuk, már évek óta elolvashatnak, magyarul viszont még mindig nem jelent meg.
Évek óta dolgozom fordítóként, elsősorban a spanyol nyelvterület irodalmát fordítom. A hazai megjelenéseket figyelemmel kísérve azt hiszem, minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a jelenleg működő magyar kiadók közül egyik sem tekinti igazán szívügyének a spanyol irodalmat. Ennek számos oka lehet: az imént említett piaci szempont (a biztos, jól csengő nevű spanyol-amerikai szerzőkön kívül - Márquez, Vargas Llosa - nemigen vállalkoznak a kiadók Magyarországon még ismeretlen szerzők művének megjelentetésére, még akkor sem, ha más európai országban elismertek, több könyvük is megjelent). A másik ok talán történelmi gyökerű: a baloldali diktatúrában élő Magyarország és a jobboldali diktatúrában élő Spanyolország között szinte alig volt kulturális kapcsolat. A Franco-rendszer bukása és a magyar rendszerváltás között eltelt tizenöt esztendő sem volt elég a hiánypótlásra. Az 1999-es Frankfurti Könyvvásár - majd Kertész Imre 2002-es Nobel-díja - fordulópontot hozott a magyar irodalom spanyolországi megjelenésében, és ez az érdeklődés a mai napig is tart. Ugyanez még nem mondható el a spanyol irodalom magyarországi jelenlétéről.
Spanyol-Amerika országainak irodalma sincsen túl jó helyzetben nálunk. Márquez óta már a második-harmadik generáció írói is sikeresek a világon, de mi még mindig csak Márqueznél tartunk (minden tiszteletem Márquezé, csak a példa kedvéért hivatkozom rá).
A könyvkiadói tevékenység elindítására ez a helyzet ösztönzött leginkább. Évek óta figyelemmel kísérem a Könyvfesztivált. A spanyol Kulturális Minisztérium és Spanyolország Budapesti Nagykövetsége mindent megtesz, hogy elhozza a legnevesebb spanyol írókat, akik már számos külföldi országban bemutatkozhattak műveikkel. Magyarországon pedig a legritkább esetben fordul elő, hogy ismerősként üdvözölhetik őket az olvasók. Az elmúlt hat év alatt egyszer sikerült elérnem, hogy a meghívott írónak könyve is legyen a Könyvfesztiválra (Julio Llamazares: Sárga eső, Európa, 2000). Azok közül, akik eddig megfordultak nálunk, néhány írótól sikerül egy-egy művet elfogadtatnom valamelyik kiadóval, ám a legtöbbjüknek még mindig nincsen könyve magyarul. Én magam is szégyenkezve álltam az olyan formátumú írók elé, mint mondjuk Enrique Vila-Matas (aki Venezuelában megkapta a rangos Rómulo Gallegos-díjat, Franciaországban a legjobb külföldi szerzőnek járó Médicis-díjat), Eduardo Mendoza (akit a spanyol irodalomtörténet is élő klasszikusnak tekint), a filozófus Fernando Savater (díjait, elismeréseit, sokoldalú írói tevékenységét itt lehetetlen felsorolni), vagy a Nemzeti-díjas, akadémikus Luis Mateo Díez elé, amiért magyarul addig még egyetlen könyve sem jelent meg. Módszeresen próbáltam tehát megkörnyékezni előbb az Európa Kiadót, majd az Ulpius-házat, hogy változzék némiképp a helyzet. Az eredményt nem tartom elfogadhatónak. Hat év alatt eddig hat könyvet sikerült kiadatnom velük, kettő még az idén megjelenik - remélem. 
Olyan kiadót szeretnék tehát létrehozni, amely kizárólag spanyol és spanyol-amerikai irodalom megjelentetésével foglalkozik, és fontosnak tekinti, hogy kiadványa az összes magyarországi közkönyvtárhoz (megyei, városi, iskolai, intézményi stb.) jusson el, ám ettől függetlenül természetesen bárki számára hozzáférhető legyen.
Pillanatnyilag csupán saját fordítói kapacitásommal számolok - ez évente legfeljebb négy könyvet jelent. Az általam kiválasztott spanyolországi szerzők műveinek fordítási költségét reményeim szerint támogatja majd a spanyol Kulturális Minisztérium - hiszen ezt az elmúlt évek folyamán más országok kiadóitól is átvállalta az adott művek esetében. Támogatóként - akár erkölcsi, akár anyagi támogatásról legyen is szó - feltétlenül számítok a spanyol nagykövetségre és a Cervantes Intézetre (könyvbemutató, a szerző meghívása, dedikálások, író-olvasótalálkozók, de nemcsak Budapesten, hanem vidéki városok megyei és egyetemi könyvtáraiban is; a bemutatót, találkozót egybekötve akár a Cervantes Intézet működésének ismertetésével, népszerűsítésével, kiállítással, egyéb kulturális rendezvénnyel).
A költségvetés birtokában szeretném megnyerni a Magyarországon működő spanyol vállalatokat, a magyar-spanyol vegyes vállalatokat, hogy támogassák a könyveim kiadását.

Részt kívánok venni minden lehetséges intézmény pályázatán (NKÖM, NKA, MKA).

A működés első évére négy kortárs spanyol szerző hiánypótló művét tervezem kiadásra:
 

1. Bernardo Atxaga: El hombre solo ('A magányos ember', regény, Ediciones B, Barcelona, 1995)
2. Enrique Vila-Matas: Bartleby y companía ('Bartleby és társai', regény, Anagrama, Barcelona, 2000)
3. Fernando Savater: Las preguntas de la vida ('Az élet kérdései', esszé, Ariel, Barcelona, 1999)
4. Justo Navarro: Hermana muerte ('Halálnővér', regény, Seix Barral, Barcelona, 2002)

Első tapasztalataim birtokában tervezem majd a folytatást. Kortárs, Magyarországon eddig ismeretlen, új generációs latin-amerikai szerzők és "elfelejtett" spanyol szerzők műveivel - akik megjelenésük idejében valamilyen okból nem jutottak el hozzánk (pl. Sánchez Ferlosio, Carmen Laforet, Juan Benet, Gonzalo Torrente Ballester stb.stb. - szinte végeérhetetlen a lista, és a költészetről, drámairodalomról még szót sem ejtettünk...).

Leányfalu, 2004. november 28.