Fordította: Pávai Patak Márta * 125x190 mm, kb. 180 oldal, kartonált,
ISBN 978-963-87237-5-8
Bolti ára: kb. 3500 Ft
 

Mi határozza meg az embert? Nem az ösztöneink vagy a genetikai adottságaink, melyek oly hasonlóak a többi élőlényéhez, hanem az, hogy képesek vagyunk dönteni, olyan tevékenységeket kitalálni, amelyekkel alakítunk a valóságon és önmagunkon. Tettrekészségünk folytán szabadságra vagyunk kárhoztatva, ám ahhoz, hogy tisztán lássuk, ma mit értünk „szabadság” alatt (és élni is megtanuljunk vele), mindenekelőtt azt kell alaposan átgondolnunk, hogy mit jelent és mivel jár a választás képessége. Ehhez ad támpontot a kötet, melynek első része az emberi szabadság antropológiáját vázolja fel; a megannyi szenvedéssel, ámde mérhetetlen alkotóvággyal párosuló szabad akaratról szól, elemzi a szabadság intézményeit a technikában, az etikában és a politikában. A második rész gyakorlati megközelítés, melyben a szerző áttekinti az általa ajánlott választásokat, amelyek segítségünkre lehetnek, hogy napjaink valóságában a lehető legjobban élhessük emberi sorsunkat. Választhatunk az igazság, a gyönyör keresése, a politika, a polgárrá nevelés feladata, a napjainkban oly méltatlanul háttérbe szorult humanitás erénye, valamint illékony és esetleges emberi mivoltunk szerény tudomásul vétele között.

Pávai Patak Márta
A bátorság próbája

Ezzel a könyvvel járulunk hozzá a magyar demokrácia fejlődéséhez, mondtam Rabár Zsuzsának, a kötet szerkesztőjének, régi régi barátnőmnek, amikor elhatároztam, hogy lefordítom, és sorozaton kívül megjelentetem egyszemélyes kiadómnál, a Patak Könyveknél. Szerencsére nem tudtam, mire vállalkozom, mert ha előre látom, mekkora fába vágtam a fejszémet, mikor erre a vékonyka, húsz híján kétszáz oldalas könyv lefordításával, akkor a mai eszemmel biztos azt mondanám, soha, és ha valakinek mesélek róla, és megkérdezi, miért nem fordítod le, ha ennyire tetszik kapásból azt felelem, majd a vállalkozó szellemű fiatalok, köszönöm, én inkább maradok a szépirodalomnál, ha lehetséges, utóvégre ha igaz a mondás, hogy maradjon a suszter a kaptafánál, akkor ott több keresnivalóm van talán. De akkor még nem tudtam, nem tudhattam, hogy mi munkával jár ez a fordítás, és hogy sajnos-e vagy hála istennek, az majd később derül ki, mindenesetre a könyv elkészült, a Könyvfesztiválra meg is jelenik, mi több, maga Fernando Savater is eljön, hogy bemutathassuk a magyar olvasóközönségnek.
Sokszor eltűnődtem már rajta, vajon mi hajt engem, miért nem elégszem meg vele, hogy olvasok egy jót, és megosztom spanyolul tudó barátaimmal, ajánlom nekik, olvassák el ők is, miért akarom én vele gazdagítani a magyar irodalmat, mikor a kutya se méltányolja, kivéve talán néhány kifinomult ízlésű olvasót, irodalombarát irodalomtudóst, Spiró Györgyöt meg a bizonytalan számú, hozzá hasonló íróembereket, akik vélt vagy valós pihenésképpen, elkötelezettségből vagy bármi oknál fogva fordításra adták a fejüket legalább egyszer az életben. Igen. Itt most kimondtam. Itt a kulcsszó. Elkötelezettség. Azt hiszem, erről van szó. Vállaltam valamit. Amire annak idején kiképeztek, amihez talán értek, amiről úgy érzem, hogy ezt (is) kell csinálnom. Ennyire egyszerű ez, kár többet morfondírozni rajta – para qué dar más vueltas a la tortilla – hogy ilyen keresetlenül parafrazeáljam magam.
Született lázító vagyok, ezt már régen megmondták nekem, nem bírom elviselni, ha akár tudatlanságból, akár nemtörodömségből ordító tényeket nem vesznek tudomásul a környezetemben. Arra szeretném lázítani a környezetemet, hogy gondolkodjon, ne hagyja magát átverni, ezért sem mindegy nekem, hogy például a falumban -- hogy csak a közvetlen környezetemben maradjak -- hogyan bánnak a közvagyonnal, a közpénzekkel, milyen szinvonalúak a kulturális rendezvények, milyen szinten látják el feladatukat választott képviselőink. És ha kell, oda is állok, mert dolgozni se vagyok rest érte, hogy jobb legyen. Ki nem állhatom a látszattevékenységeket, a mégoly hangzatos, pufogó frázisokkal felturbózott EU-s programokat, úgyhogy én inkább szép csendben teszem otthon a dolgomat, kitalálok időnként valamit, és lesz is belőle valami, mert mindig akad mellém valaki, nem is kevesen, akik hisznek benne, hogy érdemes csinálni.
Azért e bő lére eresztett bevezető, mert a Savater-könyv ötlete is valahogy így született. Felelősségből. Ismerem Fernando Savatert, kilenc éve személyesen is, tudom, hogy ő mi mindent tett és tesz is a demokráciáért, Baszkföldért, Spanyolországért. Elkötelezett aktivistája az emberi jogoknak.
Magyarországnak nagy szüksége van most a gondolkodó emberekre. A demokrácia legnagyobb ellensége a butaság, a korlátoltság, ezt többen is mondták már. Demokrácia nincs szabad, gondolkodó, felelősséggel döntő polgárok nélkül. A magyar politikusokra rettentően haragszom, nem csak azért, mert irgalmatlanul rosszul politizálnak, hanem azért is, mert kihasználják az állampolgárok tudatlanságát, és ahelyett, hogy segítenének nekik felnőni a feladathoz, mondjuk elsősorban úgy, hogy példát mutatnak nekik, inkább játsszák a maguk kicsinyes játszmáit, a pártérdekek oltárán feláldozzák a hazát, hogy ilyen patetikusan fejezzem ki magam elkeseredett dühömben, és szegény magyar állampolgár csak kapkodja tehetetlenül a fejét, hogy itt minden számít, de ő momentán vajmi kevéssé.
Azt szeretném, hogy aki elolvassa Savater könyvét, A választás bátorságát, megtalálná benne magának azt a gondolatot, amelynek fonalán elindulhat, haladhat saját, választott útján, és nem dőlne be hamis ígéreteknek, mégoly felcicomázott, hazafias sallangokkal alaposan megtűzdelt, ámde üres szólamoknak, amilyenekből az elkövetkezendő időkben bizony jócskán hallhat majd, hanem mérlegelne, és tenné a dolgát, amihez ért, tisztességesen, és számon kérné mindig, mindenütt, mindenkitől, hogy miért nem cselekszik, ha azt látja, hogy bár volna rá módja, mégsem ezt teszi az illető. Ha kell, akkor választott képviselőjét is. Azt szeretném, ha polgártársaim megtanulnák, nincs demokrácia felelős polgárok nélkül. Nem elkötelezett párthívekre, hadrendbe álló pártkatonákra, hanem felelősséggel és tisztességgel dolgozó polgárokra és politikusokra van szüksége ennek az országnak. Gondoltam, ez a könyv is segíthet, ezért választottam, ezért dolgoztam rajta rengeteget, mire felkutattam minden forrást, idézetet, és ezért dolgozott rajta ilyen sokat a szerkesztőm, aki nélkül már az általam véglegesnek hitt változat után sem jöhetett volna létre ez a fordítás, hiszen amikor fellélegezve azt hittem, vége a munkának, akkor kezdődött csak el igazán.